Divat

Jelentkezz az ingyenes Aerobix oktatóképzésünkre. A részletekért vedd fel velünk a kapcsolatot az ITT található jelentkezési lap kitöltésével.

Breaking News

Fogyása miatt bántják Tóth Verát

Tóth Vera telt nőként is sokak példaképe volt – amíg fogyásnak nem indult. Az énekesnő elárulta, súlycsökkenése miatt sokan elvesztették a „támaszukat”.
Hihetetlen változáson ment át Tóth Vera, és a ko­rábbiakkal ellentétben ezúttal szemmel is jól látható, miről van szó. Az énekesnő az ATV Esti Frizbi Hajdú Péterrel című műsorában mutatta meg új külsejét. Rá sem lehet ismerni.

A felvételt követően a Borsnak azt is elárulta, a hirtelen jött változást nem csak neki volt nehéz feldolgoznia lelkileg és mentálisan, rajongói között is szép számmal akadtak, akiknek a véleménye alaposan megváltozott emiatt.

– Nagyon sokan voltak a rajongóim között, akik hasonló súlyproblémákkal küzdöttek, mint én. Én voltam a példaképük, aki mögé ők is elbújhattak. Most, hogy harminckét kilót fogytam már, ez a kép összeomlott rólam. Sokan csalódottak és piszkálnak, bántanak emiatt. Érdekes a pszichológiája ennek – magyarázta Vera, akin fél éve hajtottak végre gyomorbypass­műtétet.

Az énekesnő kérdésünkre a szakításáról is beszélt – úgy fogalmazott, a különköltözése párjától tudatos, és úgy tűnik, eredményes is.

– Muszáj volt kiderítenünk, hogy ami köztünk van, az csak megszokás, vagy teljesen más, van mögötte valós érzelem és tartalom. Szétköltöztünk, és időt adtunk magunknak, hogy eltűnjön az otthonunkból a másik illata, állandó jelenléte. Nagyon-nagyon jóban vagyunk, és sok időt töltünk együtt – mondta.

Hajdú Péter kérdéseire már számszerűsítette a leadott kilókat, sőt a terveiről is beszélt.

– Fél évvel ezelőtt műtöttek, azóta harminckét kilótól szabadultam meg – mondta a műsorvezető kérdésére, és nem titkolta, amióta él, erre vágyott, de így sem könnyű feldolgoznia a sikert. – Egyik hónapról a másikra kellett új életet kezdenem. Amit addig szerettem, azt hirtelen már nem kívántam. Sőt hetekig csak krémleveseket ettem, később kezdhettem szilárdabb ételeket fogyasztani. A ruhatáramat eleinte kéthetente cserélni kellett. Most már csak havonta, pszichésen is megviseli az embert ez a nagy változás – mondta a műsor felvételén.

Vera további húsz kilótól szeretne majd megszabadulni, és bár tudja, a teste és a bőre eddig szépen helytállt a nagy változásban, nem lehet kizárni, hogy újabb műtétekre lesz szüksége.

– Persze, a bőr megereszkedhet, így lehet, plasztikáztatnom kell majd idővel – mondta.


Nincsenek megjegyzések